Körkép.sk

2013. június 14-én elnökválasztás zajlott Iránban. Mahmúd Ahmadinezsád második elnöki ciklusa is lejárt, s az iráni törvények nem teszik lehetővé az újabb indulást. Emiatt a választásokat hatalmas érdeklődés kísérte nemcsak az országban, hanem a világban is. Az eredmény mindenkit meglepett, a végére maradt hat jelöltből Hasszan Rohani – az egyetlen reformer – nyert.

Mindez még nem azt jelenti, hogy Teherán egyértelműen elköteleződött volna a reformok iránt. Az ország vezetőjének, Ali Khameneinek a hatalma ugyanis még mindig megkérdőjelezhetetlen és szinte abszolút az országban.

Mai cikkünkben a választások mellett bemutatjuk Ahmadinezsád vitatott második ciklusának kezdetét és az iráni politikai rendszer felépítését is, amely teljesen egyedülálló az iszlám világban.

Hasszan Rohani az egyetlen mérsékelt jelölt.

Nehéz kezdet

A 2009. június 12-i elnökválasztáson Mahmúd Ahmadinezsád 62%-ot kapott, s ezzel ismételten nyert. Ám a 2005-ös elnökválasztástól eltérően nem várt esemény következett be: június 13-án a másik három jelölt hívei -  Mir-Hoszein Múszavi egykori miniszterelnök (1981–1989), Mehdi Karrubi ajatollah (2000–2004) és Mohszen Rezái a Forradalmi Gárda volt főparancsnoka – tüntetni kezdtek Teherán utcáin. 1979 óta a legnagyobb, több százezres, főleg fiatalokból álló tömeg nem akarta elhinni Ahmadinezsád győzelmét és a választások megismétlését követelték. A reformpárti Mir-Hoszein Múszavit tartották a választás igaz győztesének. A hatalom igyekezett korlátozni a médiát, az internetet és a telefonszolgáltatást is, több-kevesebb sikerrel (Nedá Aga Szoltán, egy 26 éves egyetemista lány haldoklásáról készített videó bejárta a világot). 

Pontosan 30 évvel az iráni forradalom után egy újabb tüntetés vette kezdetét Teheránban.

Amikor a Forradalmi Gárda látott hozzá a tüntetések leveréséhez és a halálos áldozatok száma egyre  növekedett, az Őrök Tanácsa is elismerte a csalást.Kihirdették, hogy újraszámlálják a szavazatokat a vitatott választási körzetekben. Ez június 28-án meg is történt, de Ali Khamenei – Irán második államfője, Khomeini ajatollah utóda – kijelentette: “Mahmúd Ahmedinezsád olyan mennyiségű szavazattal nyertt, amelyet nem fenyeget pár elcsalt cédula, s ő lesz Irán elnöke újabb négy évre.”  A tiltakozások folytatódtak, az új vezetés azonban már sokkal felkészültebb volt. Ahmadinezsád hívei a rendőrséggel együtt – főleg a vidéki lakosság és a szegények – ellentüntetéseket szerveztek, s véres összecsapásokra került sor.

A zavargások leverése 2009. júniusa végén.

A 2009-es tüntetések eredménye: 20 halott, 1000 letartóztatott, az ellenzéki pártok teljes felszámolása  Mir-Hoszein Múszavit és Mehdi Karubit pedig házi őrizetbe került (mind a mai napig ott is vannak). Liberálisabb napilapokat tiltottak be, szigorúbban ellenőrizték a reformpártiakat, miközben a hatóságok elismerték a börtönökben történt kínzásokat.

Ali Khamenei a 2009-es tüntetés óta – eltérően 2005 után -  már nem támogatta Ahmadinezsádot. Az elmúlt években gyakran feszült komoly ellentét Irán vallási és világi vezetése között, Khamenei többször is bírálta Ahmedinezsád kül- és belpolitikáját. Khameini a saját embereivel bástyázta körül magát, tízezer fős testőrsége van, nem utazik külföldre és a média előtt is ritkán mutatkozik. Megromlott viszonyát a világi hatalommal az is jelzi, hogy megtiltotta Ahmadinezsád utódjának indulását a választásokon.

Ahmadinezsád és Khamenei egymással beszélget. 2009 óta fokozatosan megromlott a viszonyuk. Belső iráni források szerint annyira, hogy Ahmadinezsád megkérdőjelezte a vallási vezetés elsőbbségét a világival szemben.

Bonyolult rendszer, még bonyolultabb utódlás

Az Iráni Iszlám Köztársaság politikai rendszere átláthatósága nagyon nehéz, önálló kategóriát alkot az iszlám világban (alapjaiban talán csak Pakisztánéval mutat hasonlóságot). A politikai berendezkedésben megtalálhatóak a európai parlamentarizmus elemei, mélyen áthatva a Koránnal, a síita filozófiával és vallással. Ehhez még hozzájön Khomeini ajatollah 1968-ban kidolgozott iszlám kormányzás elmélete és a „vallástudós abszolút hatalma”, amelyet az 1979-es iráni forradalom után vezetett be. Azóta a piramis csúcsán mindig a Forradalom Legfőbb Vezetője áll, aki Irán legfőbb iránymutatója és a fegyveres erők főparancsnoka. Ezt a pozíciót csak egy egyházi személy töltheti be, legelőször Khomeini ajatollah, majd halála után – 1989-től napjainkig – Khamenei.

Khomeini megérkezése a párizsi száműzetésből a teheráni repülőtéren 1979-ben.

Az elnöki tisztség valójában csupán a második legfontosabb pozíció Iránban. Négyévenként közvetlenül választják, ezért hatalmas a legitimációja az iráni lakosság körében. Feladata Irán mindennapjainak irányítása, nemzetközi képviselete, a költségvetés meghatározása és gazdasági problémák megoldása. Ahmadinezsád volt az első, aki kétszer tölthette be ezt a tisztséget, méghozzá az első civil elnökként.

A többi iráni intézményt egyszerűen talán úgy lehetne jellemezni, hogy vannak demokratikus úton, közvetlenül megválasztott intézmények, amelyeknek megvan az antidemokratikus (értsd kinevezett) ellenpárja. A 290 fős iráni parlamentet – a medzsliszt – szintén négyévente választják, szerepe a törvényhozásban való részvétel (kezdeményezhet és elfogadhat törvényeket),vizsgálatot indíthat a miniszterek ellen. Ugyancsak megválasztják a 86 tagú, egyházi személyekből álló Szakértők Gyűlését, akik ellenőrzik és akár el is mozdíthatják a Legfőbb Vezetőt. A kinevezett, nem megválasztott csoportba tartoznak: a Forradalmi Gárda, a Legfőbb igazságügyi méltóság és az Egyeztető Tanács. Különálló és érdekes szervet alkot az Őrök Tanácsa, amely 12 főből áll. A jogászokat és a vallástudósokat hat évente választják. Szerepe igazán sokrétű, mivel ellenőrzik és megszűrik a jelölteket, valamint alkotmánybíróságként is működnek.

Talán így tekinthető át  legegyszerűbben az iráni politikai rendszer

Csak egy maradhat

A 2013-as választásokon 678 jelölt indult, de végül sokan visszamondták a jelölésüket, vagy pedig az Őrzők Tanácsa törölte őket a listáról. Emiatt végül csak hat emberre lehetett szavazni június 14-én. Mivel politikai pártok nincsenek az országban, ezért a politikusok között két fő irányzat jött létre: a konzervatívok és a reformerek. A jelöltek esetében is látható volt ez a megosztás, mivel négyen a konzervatív táborba tartoztak, egy reformer és egy pedig független jelölt (aki valójában konzervatív) volt.

A hat iráni jelölt egy televíziós vitában.

A júniusi választásokon óriási volt a részvétel, az ötvenmilliós szavazóképes lakosság 72 %-a járult az urnákhoz. A Forradalmi Gárda ezúttal felkészült, s már hetekkel ezelőtt bejelentette: bárhogy is végződjön a szavazás, nem fogja eltűrni a rendbontást. A fokozott katonai jelenléttel és az urnák körül hivatalosan “védelmi feladatokat” ellátó gárdistákkal a hatalom elejét akarta venni egy 2009-hez hasonló tüntetés-sorozatnak. A hadsereg befolyása egyre nagyobb Iránban, militarizálódik a társadalom, sőt bizonyos mértékben már ellensúlyozza az egyház hatalmát. Ezt bizonyítja, hogy a hat jelölt között csak egy vallási személy volt, a többi mind valamilyen szállal kapcsolódott a Forradalmi Gárdához és részt vettek az iraki-iráni háborúban (Szaid Dzsalil, az egyik jelölt a háborúban vesztette el fél lábát.)

A választásokat végül  Hasszan Rohani, az egyetlen vallási és reformpárti jelölt nyerte meg. Rohani a szavazatok 50,68 százalékát – 18,5 millió szavazat -  szerezte meg, s mivel ez abszolút többség, nem lesz második választási forduló. Mélyen vallásos családból származik, jogot tanult és a SZÁVÁK (a volt iráni sah titkosrendőrsége) többször letartóztatta. Az iráni forradalom alatt részt vett az iráni hadsereg és bázisok újraszervezésében, s ő volt a légierő főparancsnoka az 1990-es években. A kampány idején még nem számított lehetséges győztesnek, azonban a televíziós vitáknak és az interjúknak köszönhetően megnőtt a népszerűsége, a  közvélemény-kutatások is őt tartották a legesélyesebbnek.

Rohani az egyik nyilvános beszéde után.

Rohani a „mértékletes kormányzás híve” és az egyik előző elnök, az óvatos reformjairól híres Mohammad Khatami támogatását élvezi. Támogatja a politikai foglyok szabadon engedését és a polgári jogok alkalmazását. A nukleáris programban pedig azt hangoztatta: “a visszaeső ipar és termelés mellet nem biztos, hogy az atomprogramba kellene a legtöbb pénzt beleölni.”  A gazdasági kérdések, a munkahelyteremtés és a nyugati szankciók enyhítése különösen fontos témája volt kampányának. Pragmatikusabb álláspontot képvisel a külpolitikában, csökkentené Bassár el-Aszad szír elnöknek küldött pénzügyi segélyeket – de nem a katonait – és emellett rendezné a viszonyt az Egyesült Államokkal is.

Az eredmény kihirdetése után Rohani támogatói ünnepeltek.

Hasszan Rohani győzelme meglepő fordulat az Iráni Iszlám Köztársaság 34 éves történelmében, amelynek komoly következményei lehetnek a régióra nézve. Az iráni lakosság üzenete félreérthetetlen: nem a hatalom valamelyik kedvence nyert, hanem egy „relatív” ellenzéki. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a végső szó Ali Khameneié. Nagy kérdés, hogy az ajatollah mennyire elégedett Rohani személyével, mit gondol róla és egyáltalán milyen következtetéseket fog levonni a választási eredményekből.

A nyitott magyar kézre nyitott szlovák kézzel reagált. Hetilapja nemrég kétnyelvű címlappal jelent meg, melyet szeretne folytatni. A reakciók viszont sok tekintetben meglepték. Durayt tiszteli, Csákyt viszont nem. A Most-Hídban szerinte a szlovákok már csak dísznek vannak. Állítja, hogy Trianon igazságtalan volt a magyarokkal szemben, a Beneš-dekrétumok pedig megkárosították őket. A szlovák média állócsillagával, Štefan Hríbbel beszélgettünk.

Nemrég vette át Budapesten a Charta XXI díját a megbékélés és együttműködés elismeréseként. Mi lepte meg Önt jobban? Surján László szavai, melyet nyitott magyar kézként értékelt, vagy a közvélemény reakcióját az Ön díjára?

Amikor Surján előadását hallgattam Budapesten, éreztem, hogy ez egy történelmi pillanat. Ilyen nyíltan, önkritikusan jeles magyar politikus a szlovák-magyar kapcsolatokról még nem beszélt. Legalábbis én nem találkoztam vele. Nem mondanám, hogy meglepetés volt, mivel már korábban is többször találkoztam Surján Lászlóval Brüsszelben, vagy Füleken egy konferencián. Tudtam, hogy értelmes véleménye van a szlovák-magyar kapcsolatokról. Ilyen szempontból nem volt meglepetés. Egy nagyon mély, őszinte és lelkiekkel teli vallomásként éltem meg egy fontos magyar részéről. Nem meglepetésként, hanem mint egy szép dolgot.

Ami a szlovákiai reakciókat illeti, azok három okból is megleptek. Először is a szlovák sajtó. Néhány kivételtől eltekintve nem foglalkoztak vele, vagy csak nagyon keveset. Van egy olyan gyanúm, hogy azért, mert mi jöttünk elő ezzel vele. Szlovákiában régóta hiányzik a jóakarat, inkább az irigység az úr. Gyanítom, hogy néhány média azért ignorálta mindezt, mert a .týždeň jött vele elő. Ami meglepően nem professzionális, mivel teljesen mindegy, ki mivel jön. Ha egy fontos magyar politikus mond valamit, teljesen mindegy, mit gondolok az adott politikusról. Ha médium vagyok, szerkesztőségi kötelességem megjeleníteni azt. Utána véleményezhetem, hogy nem hiszek neki. De tájékoztatni sem, nem mondani el a tényeket, ezt nagyon nem professzionálisnak tartom.

A másik dolog, ami meglepett, a magyar kisebbség reakciója volt, melyet Csáky és a hozzá hasonlók képviselnek. Számomra felfoghatatlan okból elkezdték hangoztatni, hogy ez az egész kevés, mivel nem szól a szlovákiai magyarokról. Csakhogy ez a dolog meg nem értését mutatja, mivel mindkét szöveg a magyarokról és a szlovákokról szól. Nem Szlovákiáról, mint államról, és Magyarországról, mint államról. Hanem a szlovákokról és a magyarokról, akik között a szlovákiai magyarok is megtalálhatók. Amikor sajnálatomat fejeztem ki azzal kapcsolatban, ami a magyarokkal Trianon és a Beneš-dekrétumok kapcsán történt, az a szlovákiai magyarokra is vonatkozik. Surján szavai úgyszintén. Ez volt a második meglepetés.

Ráadásul Csáky azt mondta, hogy ebben hasonlítok Ficora, mert az esetleges szlovák-magyar jó kapcsolatokra törekszem, de nem érdekel a szlovákiai magyar kisebbség. Ehhez annyit fűznék hozzá, hogy ha megnéznénk az elmúlt 15-20 év alatt milyen nézeteket vallottam, akkor ki merem jelenteni, hogy jobban pártfogoltam a szlovákiai magyarságot, mint ő. Csáky sokkal inkább a saját érdekeit és kormánytagságát nézte. Bizonyítékként az ország területi felosztását hoznám fel, melynek megyei felosztása a magyarság érdekeivel ellentétes volt. Ő ennek ellenére azt mondta, maradjunk kormányon és hagyjuk az egészet. Ha tehát ezt a játékot akarjuk játszani, azt mondom, jobban pártfogoltam a szlovákiai magyarságot, mint Csáky.

A harmadik meglepetés a hívő barátaim között volt. Számomra Surján szavai lelkiekkel is tele voltak a kölcsönös bocsánatkérés, megbocsátás, egymás megértésére tett hajlandóság kapcsán. A barátaim egy része szintén azt mondta, hogy a magyaroknak kell megváltozniuk, hogy a szlovák-magyar kapcsolatok problémáit a magyarok okozzák. Štefan Markuš (megj. Szlovákia volt magyarországi nagykövete) is ezt vallotta, akit egyébként tisztelek és szeretek.

Mivel magyarázza a sajtó és a közéleti személyiségek ellentmondó reakcióit?

Csákyt 20 éve ismerem mint politikust, aki leginkább magára gondol. Nála azzal magyarázom, hogy önmagának kampányolt. Mivel ha valami pozitív következne be a szlovák-magyar kapcsolatokban, és ő nem lenne ott, az kellemetlen és előnytelen lehet számára. Így inkább elgáncsolja. Csáky nárcizmusaként és egoizmusaként értékelem.

A szlovákiai közbeszédet leginkább liberális értékrendű pozsonyi személyiségek alakítják. Az ok, amiért hallgattak, gondolom az, hogy Surján László Fideszes. Szlovákiában felületes ítélkezés van Magyarországgal szemben. A Fidesz a rossz, és akik a Fideszt kritizálják, a jók. Mert a Fidesz konzervatív. A szlovák liberálisok egy része nem csatlakozhat egy ilyen kezdeményezéshez, mivel magyar oldalról egy Fideszes képviseli. Úgy gondolják, hogy ezzel saját maguknak mondanának ellent, mivel ők meg liberálisok. Szerintem ez helytelen világnézet, mivel bárki, aki jó gondolattal vagy állásponttal jön a szlovák-magyar kapcsolatokban, szükséges, hogy legalább beszéljünk, gondolkozzunk róla. Hunčík Péter szépen megírta, hogy sok dologban nem ért egyet a Fidesszel, de mivel Surján komoly dolgot vetett papírra, gyerünk, beszéljünk róla. A szlovákiai liberálisok nagy része nem ezt mondja.

Csáky Pál szavainak margójára, kezemben van a szövege. Ő azon kívül, hogy értékeli a gesztust, zokon veszi a tendenciózusságát. Ahogy fogalmaz, Ön nem látja, vagy nem akarja látni a lényeget. Állítja, hogy gondolatban Ön ott tart, ahol Fico. Azaz jó viszonyra törekszünk Magyarországgal, de az csak a Dunától délre illetékes. Ami a Dunától északra van, azt ne vegyük figyelembe, az belügy, a szlovákiai magyar közösség nem igazán partner – maximum vazallus. Amíg a magyar politikusok (és választóik) a  szlovák érdekek támogatását segítik, addig jó partnerek, ám amikor előhozakodnak a saját problémáik megoldásának igényével, akkor már nem olyan jó partnerek. Az Ön reakciója?

Ez nem igaz. A szlovákiai magyarok helyzetét sok korábbi kormány igyekezett jól kezelni. Már a rendszerváltás utáni első, de más kormányok is, ahol a magyarok is ott voltak. Már ez is sok szlováknak elfogadhatatlan volt. Ennek ellenére a szlovák kormánykoalíciós partnerek természetesnek tartották. Történelmileg nem igaz, hogy én, vagy mások csak a két ország jó kapcsolatában voltunk érdekeltek, de a szlovákiai magyarok helyzetének javításában nem. Ez hazugság. Olvassa csak el Csáky, mit írtam az elmúlt 20 évben a magyar kisebbségről, és rájön, hogy én valójában az összes ésszerű követeléseikben támogattam őket. A nyelvtörvénytől kezdve az autonómia különböző formáiig. Nem tudom, honnan szedte ezt. Vagy nem emlékszik rá, vagy rosszindulatú. De ez nem igaz.

Magyarként nem tehetem meg, hogy ne kérdezek rá. Az Ön hetilapja, a .týždeň, nemrég kétnyelvű címlappal jelent meg, melyek Apponyit és Benešt ábrázolják, Bocsánat, magyarok ill. szlovákok címmel. Nem érez bizonyos aránytalanságot Apponyi és Beneš által elszenbedett sérelmek között?

A két címlap nem azt jelenti, hogy az egyik rosszat tett a szlovák népnek, a másik pedig ugyanennyi rosszat a magyaroknak. A címlapok nem azonos súlyú sérelmek egyensúlyát mutatják. Csak szimbólumok. A magyarok számára Beneš a dekrétumok miatt szimbólum, Trianonhoz pedig nem találtunk megfelelő személyt. A szlovákok számára a magyarosítás, mely Apponyihoz köthető. De nem arról van szó, hogy ki jobban vagy kevésbé. Két szimbólumról van szó, mely mindkét népnél igazságtalanságot jelentenek.

Kövesd a Körképet a Facebookon is!

Talán ebből adódik a negatív reakció. Sokan azt mondták nekünk, hogy nem lehet összehasonlítani őket. Apponyi nyelvtörvényei ugyanis arról szóltak, hogy az állami hivatalokban regionálisan és helyileg olyan nyelven kellett beszélni, amilyen nyelven az adott régióban élő többség beszélt. Ez pedig a magyar volt abban az időben. Beneš-dekrétumai ezzel szemben 90 ezer szlovákiai magyart telepítettek ki Magyarországra és 40 ezret Csehországba. Kényszerítve őket arra, hogy elhagyják szülőföldjüket, hátrahagyva vagyonukat. Ez aránytalan.

Nem gondolom. Az Apponyi törvények idején úgy volt, hogy mindenkinek olyan nyelven kellett beszélnie, amilyen nyelven az ott élő többség beszélt. Képzelje el, hogy ez most lenne. Szlovákiában a többség szlovákul beszél, így mindenkinek szlovákul kellene beszélnie mindenhol, a hivatalokban is.

Mit lehet tenni ilyen légkörben, hogy a megbékélésről ne csak beszéljenek, de konkrét tettek is legyenek?

Annak ellenére, hogy a média egy része figyelmen kívül hagyta, valamilyen vita mégiscsak kialakult. Egyrészt irt a .týždeňbe František Mikloško, aki már korábban elnézést kért a Beneš-dekrétumokért. Írt hozzánk Hunčík Péter, írni fog Öllős László, a következő számba (szerk.megj. a beszélgetés szerdán, június 5-én készült) Fedor Gál és Peter Zajac ír a szlovák-magyar kapcsolatokról. Magyarországon elkezdtek beszélni róla. Több interjút is adtam, a magyar televíziónak is. Elkezdődött egyfajta diskurzus, sok erős reakcióval találkoztam. Nem gondolom, hogy a szlovákok és a magyarok között gyűlölködés van, és hogy ezzel semmit nem tudunk kezdeni,csak várni száz évet. Nem gondolom. Már az, hogy kétnyelvű címlappal jelentünk meg, ha gyűlölködés lenne, az nekünk ártott volna, mivel szlovák olvasóink nem vásárolnának minket. De nem kaptunk egyetlen negatív reakciót sem. Valójában nagy potenciál van itt arra, hogy a szlovák-magyar kapcsolatok erőteljesen javuljanak.

És hogy mire van szükség? Én kimondtam, hogy Trianon igazságtalan volt a magyarokkal szemben, buta döntés született, amit Szlovákiában kevesen mondanak ki. Mert attól félnek, hogy nem lesznek népszerűek, a magyarok pedig rögtön azt mondják, hogy akkor adják vissza ezeket a területeket. Ha tiszta lappal akarunk indulni, előbb ki kell mondanunk az igazságot a múltunkról. Nekem igazságos kimondani, hogy Trianon igazságtalan volt magyar szempontból, a Beneš-dekrétumok pedig megkárosították a magyarokat.

Ezt követően jelentünk meg kétnyelvűen. A reakció nem tett tönkre minket, a demokrácia nem fordult ellenünk. Inkább érdekes volt. A fiatalok olvassák, elkezdődött egyfajta diskurzus. Ezt kell folytatni. Úgy döntöttünk, hogy a szlovák-magyar kérdést minden egyes számban megjelenítjük, és hosszú távú terveink is vannak a .týždeň-ben. Ennek végén akár az is lehet, hogy szlovák-magyar kiadványok nem egyszeriek, hanem rendszeresek lesznek. Nem tudom, mit jelentene ez, vásárolnának-e minket Dél-Szlovákiában, de van egy olyan álmunk, hogy kétnyelvű újságot adjunk ki.

Nem terveznek a Lámpa-ban is megfelelő körülményeket alakítani ki ezeknek a kérdéseknek a kitárgyalására? Talán jó irányba mozdulnának el a dolgok és több nyitott lelkű embert találnának.

A Lámpa-ban az STV-ben az elmúlt években már több adás foglalkozott a szlovák-magyar kapcsolatokkal, ahol szlovákok és magyarok is találkoztak. Az utolsó Lámpa-ban szintén magyarok beszéltek erről, és van egy olyan tervem, hogy meghívnám Surjánt és más hasonlóan gondolkodó szlovákot, és csinálnánk egy kétnyelvű Lámpa-t. Ősszel megoldható lehet.

Van viszont itt egy politikai erő is, melynek a szlovák-magyar együttműködés a logójában is szerepel. Sikeresek Ön szerint e téren?

A Most? (hosszú csend.) A Most amikor alakult, azt mondták, hogy a szlovák-magyar együttműködés és együttélés az egyik kulcskérdés lesz. Azt gondolom azonban, hogy idővel elcsúszott, valójában ez egy újabb párt a magyar kisebbség számára. Van ott néhány szlovák, de egyre inkább csak dísznek. Hiányoznak a kulcs személyiségek, akik meghatároznák az arculatát a pártnak, a lépéseit. Inkább csak dísznek vannak. A Most kezd a szlovákiai magyarok egy újabb pártjává válni.

Szomorú, hogy a szlovákiai magyarokért küzdő két párt egymástól veszi el a százalékokat, és egyikük bejut a parlamentbe, a másikuk nem. Én a Mostra szavaztam, amikor megalakultak, de ma azt gondolom, hogy az az eszme, amely mentén létrejöttek, nem valósult meg. Elfelejtődik.

A 2010-es választások előtt Ön nyíltan támogatta a Most-Hidat, hogy ezután ugyanúgy nyíltan kritizálja is őket. Azt mondta, hogy csalódott bennük, a szlovákiai magyar napilapban gyanús gazdasági összefonódásokról írt, miszerint Bugár mögött a Transpetrol korábbi elnöke, Czucz István áll. Mint tudjuk, a Most-Híddal időközben az OKS útjai is szétváltak. Hogyan értékeli a Mos-Híd eddigi tevékenységét a vállalt együttműködés tükrében?

A Most és Bugár Béla, akit a barátomnak tartok, nagyon durván és fölényesen viselkedett az OKS-el szemben. Nem volt partneri viszony. Emiatt csalódtam, mert épp azért támogattam azt a pártot, hogy szlovákok és magyarok egy politikai tömörülésben együtt dolgozzanak. Nem azért, mert mi vagyunk a többség, és nektek hallgatnotok kell ránk, hanem partnerség alapján. Emiatt csalódtam Bugárban. De hogy ne legyek igazságtalan, ami a közéleti tevékenységét illeti, Bugár Bélának még mindig megvannak a képességei arra, hogy a szlovákokban a szimpatikus magyar érzetét keltse. Ami nem elhanyagolható dolog. Éveken keresztül itt olyan klisé volt, hogy a magyarok a rosszak, akik nem értenek minket, és mindig csak magukra és a sérelmeikre gondolnak. Bugár Béla az az ember, akinek valamiféle humora is van, vicces, tesz valamit e tekintetben a szlovák-magyar kapcsolatokért. Azt a magyart mutatja fel, aki elfogadható a szlovákoknak. De az, ahogy az OKS-el viselkedett, és általában, ahogy a szlovák-magyar vegyes párt vezéreszméjéhez viszonyul, nem váltotta be a hozzá fűzött elvárásokat.

Fico úgy fogalmazott, hogy az MKP és a Most-Híd között testvérharc zajlik. Ön 2009-ben azt mondta, a Most-Híd jobb párt, mint az MKP, mert azok az emberek, akik alapítják, rendelkeznek bizonyos múlttal, az MKP-ban maradottak szintén. A kettőt összehasonlítva pedig Önnek a Most-Híd jött ki jobban. Hogy látja ezt ma? Duray már nyugdíjban, Csáky egy lábbal az Európai Parlamentben…

Én egyébként tiszteltem Durayt 1989 előtt és azután is. Ő egy sajátos ember, a szlovákok többsége utálta őt, de én tiszteltem az álláspontjaiért. Politikailag nem értettem egyet vele, hasonlóan Csákyval sem, akit emberileg sem tiszteltem. Ez volt az egyik ok, amiért a Mostot választottam az MKP helyett. Én is úgy láttam, hogy a Most nyitottabb párt, ami a szlovák-magyar együttműködést illeti. Hosszú éveken keresztül az volt az elfogadott álláspont Szlovákiában, azt hiszem Duray vezette be, hogy a magyarok pártjának ellenzékben kell lennie, nem pedig kormányon, Mert kormányon kompromisszumokat kell hoznia, és nem harcol ki annyit, mint ellenzékben, ahol határozottan védheti a magyar érdeket.

Azt gondolom, hogy ez hibás elképzelés. Ebben Bugár oldalán állok. Nem tudom, hogy ez a különbség az MKP és a Most között fennáll-e még, hogy az MKP ma is azt gondolja-e, hogy ellenzékben jobb. Nem tudom. De azt tudom, hogy a Most ezt nem gondolja, és stratégiai gondolkodásban közelebb áll hozzám a Most a mai napig.

Tud mondani reális eredményt, ami a Most-Híd kormányzati tevékenységével köthető össze, vagy Bugár karizmájával és viccességével, pozitív imázsával és népszerűségével?

Azokban a kormányokban, ahol a Most hatalmon volt, mindenképpen javult, és nem rosszabbodott a nyelvtörvény, megalakult az egyetem Komáromban…

…az még a közös MKP idejében volt.

Két év kevés idő arra. Egy kormány volt csak, mely rögtön fel is bomlott. Ez alatt a szlovák pártok sem értek el semmit.

A beszélgetésünk ideje alatt távozik épp posztjáról A. Nagy László kisebbségi kormánybiztos.

Tényleg?

Igen. A vasúti kétnyelvűségről szóló törvénymódosítás csődje miatt. Figyelte ezt a témát?

Emiatt mondott le A. Nagy László?

Ön folyamatosan az ún. mi magyarjainkról ír és beszél, akik hosszú évekig összetartottak, megbízhatóak voltak és tartották az adott szót…

A mi magyarjaink nélkül Szlovákiában egyetlen reform és változás sem ment volna át, amelyekkel a szlovákok büszkélkednek.

Igen, de azóta más idők járnak. Az ellenzék szétesőben van, a szlovákiai magyarok is gyengébbek. Minek kellene Ön szerint megváltoznia, hogy az ún. aranykor visszatérjen?

Az ellenzéki pártoknak, de a két magyar pártnak is be kéne fejeznie a gyerekeskedést. Azt, hogy mindegyikük saját magát oldja csak előre, saját hasznát és politikai tőkéjét hajtja. Nekem úgy tűnik, hogy az elmúlt években teljesen szétesett nálunk a közösségi tudat. Az emberek szintjén is. Szlovákiában mindnyájan csak önmagunkkal foglalkozunk. A saját életünkkel, munkánkkal, sikerünkkel, karrierünkkel, és nagyon kevéssé vagyunk képesek a közöset figyelni. Ezért gondolom, hogy az utóbbi időben túl sok nárcista bukkant fel a politikában, de máshol is. Olyan emberek, akik imádják önmagukat, és ezt csodálatra kínálják fel. Ezért haldoklik az ellenzék.

Mert mindegy, hogy más a véleményük, de mindegyikük csak saját magát látja, saját jövőjét. Jelen esetben a Smer-el közös jövőt a következő választások után. Hiányzik az a látásmód, hogy egy jobb Szlovákiát építünk, melyet szeretnénk, ha egyszer sikerülne. Ugyanígy a Most és az MKP között is. Mindketten a saját túlélésükért küzdenek a másik kárára.

Hogy minek kellene történnie? Hogy az emberek és a pártok újra elfogadják, a felelősség közös.

Gondolja, hogy a mai vezetések alatt ez még lehetséges?

Nem.

Štefan Hríb – 1991-től a Lidové Noviny kommentátoraként dolgozott. 1992-ben a Szabad Európa Rádióban kezdett, ahol később műsorvezető is volt. 1997-től a Domino Fórum közéleti hetilapban dolgozott mint szerkesztő, később mint főszerkesztő. 2004-ben megalapította a .týždeň hetilapot. A Lámpa című tévéműsort is vezeti..

Štefan Hríbbel Király Zsolt beszélgetett.

Az interjút autorizáltuk. Az átiratban Hríb nem változtatott meg semmit.

Képek: sme.sk, hnonline.sk, sita, tasr, Hríb facebook oldala

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is!

Na otvorenú maďarskú ruku ponúka svoju otvorenú slovenskú. Jeho časopis nedávno vyšiel dvojjazyčným titulkom, a chce s tým pokračovať. Následné reakcie ho však v mnohom prekvapili. Durayho si váži, no Csákyho nie.V Moste-Híd sú podľa neho Slováci už iba na okrasu. Tvrdí, že Trianon bol nespravodlivý voči Maďarom a Benešove dekréty im ublížili. Hovorili sme s mediálnou stálicou, Štefanom Hríbom.

Nedávno ste prevzali v Budapešti cenu Charty XXI za zmierenie a súdržnosť. Čo Vás prekvapilo viac? Slová Lászlóa Surjána, ktoré ste hodnotili ako otvorenú maďarskú ruku, alebo skôr reakcia verejnosti na Vaše ocenenie?

Keď som počúval Surjánov prejav v Budapešti, hneď som mal pocit, že to je historická vec. Že takto otvorene a sebakriticky významný maďarský politik o vzťahoch medzi Maďarmi a Slovákmi ešte nehovoril. Aspoň ja som nič také nečítal alebo nepočul. Nepovedal by som, že to bolo prekvapenie, lebo ja som už viackrát bol s Lászlóm Surjánom pred tým aj v Bruseli, aj na jednej konferencii na Slovensku vo Fiľakove. Vedel som, že má rozumný názor na slovensko-maďarské vzťahy. V tomto zmysle ma to neprekvapilo. Pociťoval som to ako veľmi hlbokú, úprimnú, a v mnohom aj duchovne založenú výpoveď dôležitého Maďara o slovensko-maďarských vzťahoch. Vnímal som to ako niečo krásne.

Čo sa týka reakcií na tú cenu, na naše slová na Slovensku, tam som bol skôr prekvapený z troch dôvodov: Prvý, médiá na Slovensku, až na výnimku, sa tomu nevenovali alebo len málo. A ja mám podozrenie, že preto, lebo takú vec neurobili oni. Na Slovensku dlhodobo neexistuje prajnosť, ale skôr závisť. Mám podozrenie, že niektoré médiá to ignorovali preto, lebo s tým prišiel .týždeň. A to je prekvapujúco neprofesionálne, lebo je jedno, kto s tým vyjde, ak významný maďarský politik niečo povie, je úplne jedno, čo si o politikovi myslím, ale keď som médiom, je mojou spravodajskou povinnosťou to zaznamenať. Môžem potom komentovať, že tomu neverím. Ale ani nezaznamenať, ani nepovedať fakty, že kto čo povedal, to považujem za veľmi neprofesionálne.

Druhé, čo ma prekvapilo, bola reakcia časti maďarskej menšiny, reprezentovaná Csákym a podobnými ľuďmi, ktorí z pre mňa úplne nepochopiteľných dôvodov začali hovoriť, že to je vlastne celé nedostatočné, lebo tam nie je reč o maďarskej menšine na Slovensku. Ale to je podľa mňa úplné nepochopenie toho, lebo obidva texty sú o Slovákoch a Maďaroch. Nie o Slovensku – štáte a Maďarsku – štáte, ale o Slovákoch a Maďaroch. A tam je aj maďarská menšina na Slovensku. Keď som ja vyjadril ľútosť, čo sa stalo Maďarom po Trianone a po Benešových dekrétoch, tak to sa priamo týka maďarskej menšiny na Slovensku. Keď Surján hovoril, takisto sa to týka.

Csáky dokonca povedal, že v tomto som rovnaký ako Fico, lebo som za prípadné dobré vzťahy so Slovenskom a Maďarskom, ale kašlem na maďarskú menšinu na Slovensku. K tomu by som povedal, že keby sme si pozreli naše postoje za posledných 15-20 rokov, tak ja som viac zastával maďarskú menšinu ako on. On viac zastával svoj post vo vláde ako maďarskú menšinu. Ako dôkaz by som povedal územnoprávne členenie Slovenska, kde bola maďarská menšina úplne podvedená. A on napriek tomu povedal, že buďme vo vláde a nechajme tak. Ak by sme chceli hrať túto hru, tak ja som sa viac zastával maďarskej menšiny ako Csáky.

Tretie prekvapenie bolo z radov mojich priateľov, veriacich. Mne sa zdal Surjánov prejav naozaj duchovný v zmysle vzájomného odpustenia, ospravedlnenia, snahy pochopiť toho druhého. Aj z časti mojich priateľov, veriacich zaznievalo, že zmeniť sa musia Maďari, že problém slovensko-maďarských vzťahov je v Maďaroch. Reprezentoval to Štefan Markuš, ktorého inak mám rád, ktorého si vážim.

Čím si vysvetľujete rozporuplné reakcie zo strany médií a osobností?

Csákyho poznám 20 rokov ako politika, ktorý myslí hlavne na seba. U neho si to vysvetľujem tým, že robil si tým on sám pre seba politické body a kampaň. Lebo keď by prišlo niečo pozitívne v slovensko-maďarských vzťahoch a on by tam nebol, tak to sa mu asi zdá nepríjemné, nevýhodné. Tak to zhodí. Vidím to ako Csákyho narcizmus alebo egoizmus. Veľká časť verejného diškurzu na Slovensku je tvorená väčšinou liberálne zmýšľajúcimi osobnosťami v Bratislave. To nemyslím zle alebo dobre. Dôvodom, prečo mlčali a mlčia, si myslím, je to, že László Surján je z Fideszu.

Na Slovensku je také ľahké videnie Maďarska, že Fidesz to sú zlí, a tí, čo kritizujú Fidesz sú dobrí. Lebo Fidesz sú konzervatívni. Časť slovenských liberálov sa nemôže pripojiť k takejto iniciatíve, keďže ju z maďarskej strany reprezentuje človek Fideszu. Zdá sa im, že by tým popreli samých seba, keďže sú liberáli. Podľa mňa je to nesprávne videnie sveta, lebo nech ide ktokoľvek so správnou  myšlienkou a postojom v slovensko-maďarských vzťahoch, musíme o tom aspoň rozprávať, uvažovať. Peter Hunčík to pekne napísal, že on nesúhlasí s Fideszom v mnohých veciach, ale keďže Surján napísal vážnu vec, tak poďme o tom hovoriť. Ale toto väčšinou slovenskí liberáli nehovoria.

Len na margo Pála Csákyho, mám tu jeho text. On okrem toho, že oceňuje Vaše gesto, zazlieva Vám aj istú tendenčnosť. Hovorí, že nevidíte alebo nechcete vidieť podstatu. Tvrdí, že v istom kontexte v myšlienkach ste tam, kde aj Robert Fico: čiže snažíte sa o dobré vzťahy s Maďarskom, ale iba na južnom brehu Dunaja. To, čo sa deje u nás, to si nemáme všímať, je to vnútorná vec. Slovenskí Maďari nie sú plnohodnotnými partnermi,  maximálne vazalmi. A že kým Maďari podporujú slovenské záujmy, sú dobrí, ale ako náhle si nárokujú vyriešenie vlastných problémov, už nie sú takými dobrými partnermi. Vaša reakcia?

To nie je pravda. Situáciu Maďarov na Slovensku sa snažili viaceré slovenské vlády dobrým spôsobom riešiť. Už prvá ponovembrová, a potom aj v ďalších vládach, kde boli prítomní aj Maďari. Už len to, že Maďari boli súčasťou týchto vlád, je pre mnohých Slovákov nestráviteľné. Napriek tomu  Slováci, ktorí tvorili tieto vlády, to považovali za samozrejmosť. Historicky nie je pravda, že ja, alebo ďalší, sme podporovali iba dobré vzťahy medzi Maďarskom a Slovenskom, ale nie situáciu maďarskej menšiny. To je klamstvo. Nech si prečíta pán Csáky všetky moje články za posledných 20 rokov o maďarskej menšine a zistí, že som ich prakticky vo všetkých ich požiadavkách, ktoré boli rozumné, podporoval. Od jazykového zákona po rôzne formy autonómie, školskej, atď. Neviem, kde to zobral. Buď si to nepamätá, alebo je to zlomyseľné. Ale nie je to pravda.

Ako Maďarovi sa mi nedá neopýtať: Váš časopis .týždeň nedávno vyšiel dvojjazyčným titulkom, znázorňujúc Apponyiho a Beneša, s ospravedlňujúcim textom, Maďari resp. Slováci, prepáčte. Necítite však istý nepomer medzi Apponyiho a  Benešovými  krivdami?

Tie obálky nemajú znamenať, že jeden urobil niečo zlé voči slovenskému národu, a druhý toľko istého zlého maďarskému národu. Obálky nie sú rovnaká váha rovnakých krívd. Sú to len symboly.  Pre Maďarov je symbolom Beneš kvôli Benešovým dekrétom aj Trianon, ale tam sme nenašli, kto by bol tá hlava. Pre Slovákov je to maďarizácia, čo je spojená s Apponyim. Ale to nie je, že kto viac alebo kto menej. Sú to dva symboly, ktoré v jednom aj v druhom národe vyvolávajú pocit krivdy.

Možno z toho pramení tá negatívna reakcia. Veľa ľudí mi hovorilo, že ich nemožno porovnať, lebo Apponyiho jazykové zákony boli o tom, že vtedajšie štátne inštitúcie mali komunikovať s regionálnymi a miestnymi úradmi v jazyku, ktorým v danom regióne väčšina hovorila, čo v tom čase bola maďarčina. Kým Benešove dekréty vyhnali 90 tisíc slovenských Maďarov do Maďarska a 40 tisíc do Čiech a museli nútene opustiť svoje domovy a majetky. Čiže je tam nepomer.

Ja si myslím, že nie. Počas Apponyiho zákonov ak to bolo tak, že všetci mali hovoriť tak, ako na tom území hovorí väčšina, tak si predstavte, že by to tak bolo dnes. Na území Slovenska žije väčšina Slovákov, tak všetci majú hovoriť po slovensky na úradoch a všade.

Čo sa dá v takejto klíme nevôle urobiť, aby sa o zmierení nie iba hovorilo, ale boli aj konkrétne skutky?

Napriek tomu, že časť médií to ignorovala, nejaká diskusia ako tak sa z toho zrodila. Jednak nám napísali František Mikloško, ktorý sa už dávnejšie ospravedlnil za Benešove dekréty, napísal nám Peter Hunčík, napíše nám László Öllős, do budúceho čísla (pozn. red.: rozhovor sa uskutočnil v stredu, 5.6.) nám napíše Fedor Gál a Peter Zajac k slovensko-maďarským vzťahom. V Maďarsku sa o tom začalo písať. Dal som viacero rozhovorov aj do maďarskej televízie. Začalo sa o tom nejako hovoriť, mal som veľa silných reakcií. Nemyslím si, že medzi Slovákmi a Maďarmi je nevraživosť a nič, že sa s tým nič nedá robiť a musíme čakať ďalších sto rokov. Nemyslím si to. Už len to, že sme vyšli s obálkou časopisu na jednej strane slovenskou, na druhej strane maďarskou, keby medzi nami bola iba nevraživosť, tak by nám to malo strašne poškodiť. Slováci, ktorí nás čítajú, by nás nemuseli kupovať. My sme nemali ani jedinú zlú reakciu od čitateľov. V skutočnosti je tu veľký potenciál k tomu, aby slovensko-maďarské vzťahy sa veľmi výrazne zlepšili.

A čo treba robiť? Ja som povedal, že Trianon bol voči Maďarom nespravodlivé a hlúpe riešenie, čo na Slovensku málokto povie. Lebo sa obávajú, že to bude nepopulárne a Maďari hneď povedia, že tak nám tie územia vráťte. Keď máme mať medzi sebou čistý stôl, tak si musíme najprv povedať pravdu o našej minulosti. A mne sa zdá pravdivé povedať, že Trianon bol nespravodlivý voči Maďarom a Benešove dekréty ublížili Maďarom. Potom sme vyšli dvojjazyčne. Reakcia nie je tá, že nás to zničilo, a že demokracia je proti nám. Reakcia je, že je to zaujímavé. Mladí ľudia to čítajú, začína sa nejaká diskusia. Treba v tom pokračovať. Rozhodli sme sa, že slovensko-maďarské témy budeme v každom čísle riešiť, pokrývať, a máme aj dlhšie plány my, ako časopis .týždeň. Na konci by mohlo byť to, že slovensko-maďarské vydania by nemuseli byť iba jednotlivé, ale skoro až pravidelné. Neviem čo by to znamenalo, či na južnom Slovensku by to kupovali ľudia, ale máme taký sen, že by sme vydávali dvojjazyčné noviny.

Neplánujete aj v Lampe vytvoriť vhodný priestor pre vydiskutovanie týchto otázok? Možno by sa veci pohli dobrým smerom a našlo by sa viac otvorených duší.

V Lampe, v STV sme venovali slovensko-maďarským vzťahom už viacero relácií za ostatné roky, kde sa stretli spolu Slováci a Maďari. V poslednej Lampe tiež hovorili Maďari aj o tomto, a mám taký plán, že by som pozval Surjána a podobne zmýšľajúcich zo slovenskej strany a urobili by sme dvojjazyčnú Lampu. Na jeseň by sme to mohli urobiť.

Máme tu aj istú politickú silu, ktorá má slovensko-maďarskú spoluprácu priamo vo svojom logu. Darí sa im v tejto agende?

Most? (dlhé ticho.) Most keď vznikol, hovorili, že slovensko-maďarská spolupráca a spolužitie bude jednou z kľúčových vecí. Ale myslím si, že postupom času to skĺzlo zase do toho, že je to vlastne iba ďalšia strana maďarskej menšiny. Je tam zopár Slovákov, ale stále viac sú tam na okrasu. Nie sú kľúčové osobnosti, ktoré by určovali tvár tej strany alebo kroky, ale skôr na okrasu. Postupom času strana Most sa stáva  ďalšou stranou maďarskej menšiny na Slovensku. Je smutné, že sú dve strany maďarskej menšiny na Slovensku, ktoré si navzájom berú percentá, a jedna z nich sa dostane do parlamentu a druhá sa nedostane. Ja som Most volil, keď vznikli, ale dnes si myslím, že tá idea, s ktorou vznikli, sa nenaplnila a zabúdajú na ňu.

Pred voľbami v roku 2010 ste otvorene podporovali Most-Híd, aby ste ich následne aj otvorene kritizovali. Hovorili ste, že Vás sklamali, a písali ste aj (pre maďarský denník Új Szó) o istých obchodných podozreniach, že za Bugárom stojí bývalý šéf Transpetrolu, Štefan Czucz. Ako vieme, medzitým sa už OKS s Mostom-Hid rozišli. Ako hodnotíte doterajšie pôsobenie Mostu-Híd v kontexte deklarovanej spolupráce?

Most a Béla Bugár, ktorého považujem za svojho kamaráta, sa správal voči OKS veľmi hrubo a nadradene. Nebolo to partnerstvo. To ma sklamalo, lebo ja som tú stranu podporoval práve preto, aby aj Slováci aj Maďari v jednej strane spolu pracovali nie na základe toho, že my sme väčšina, a vy nás musíte poslúchať, ale na základe partnerstva. V tom ma Bugár sklamal. Aby som nebol nespravodlivý, čo sa týka verejného pôsobenia, Béla Bugár má stále schopnosť, že vyvoláva v slovenských voličoch pocit, že to je sympatický Maďar. Čo nie je zanedbateľná vec. Tu bolo dlhé roky také klišé, že Maďari sú tí zlí, ktorí nám nerozumejú, a stále rozmýšľajú o sebe a o svojich krivdách. Béla Bugár, človek, ktorý má nejaký humor, vtip, v tomto zmysle robí niečo pre slovensko-maďarské vzťahy, že reprezentuje Maďara, ktorý je pre Slováka prijateľný. Ale to, ako sa správal k OKS, a vôbec, ako sa správal k pôvodnej agende slovensko-maďarskej strany, to sa nenaplnilo.

Fico sa vyjadril, že medzi SMK a Mostom-Híd prebieha bratovražedná vojna. V roku 2009 ste sa vyjadrili, že M-H je lepšia strana ako SMK, lebo ľudia, ktorí ju zakladajú, majú svoju osobnú históriu, a ľudia, ktorí zostali v SMK, tiež. A porovnanie týchto dvoch strán pre Vás vychádza v prospech Mostu. Ako to vidíte dnes? Duray už odišiel do dôchodku, Csáky je jednou nohou v Európskom parlamente…

Ja som si mimochodom vážil aj Duraya aj pred 1989 aj po. On je svojský, väčšina Slovákov ho neznášala, ale  ja som si ho vážil za jeho postoje. Politicky som s ním nesúhlasil, rovnako ako s Csákym, ktorého som si ani nevážil ľudsky. To bol jeden z dôvodov, prečo som  uprednostňoval Most pred SMK. Ja som to videl tak, že Most je otvorenejšia strana, čo sa týka slovensko-maďarskej spolupráce na Slovensku. Dlhé roky bola na Slovensku taká idea, myslím, že Duray ju razil, že strana, ktorá reprezentuje maďarskú menšinu, má byť v opozícií, nie vo vláde. Lebo keď bude v koalícii, musí robiť kompromisy a nevybojuje toľko, ale keď bude v opozícií, môže rázne obhajovať maďarstvo. Myslím si, že je to mylná predstava. V tomto som na strane Bugára. Neviem, či ešte pretrváva tento rozdiel  v chápaní SMK a Mostu, či si SMK stále myslí, že je lepšie byť v opozícií, to neviem. Ale viem, že Most si to nemyslí, a v strategickom uvažovaní je mi bližší a bol Most dodnes.

Viete povedať reálne výsledky  pôsobenia Mostu-Híd jednak vo vláde a jednak Bugárovej charizmy a vtipu, pozitívneho imidžu a jeho obľúbenosti?

Za tých vlád, keď bol Most vo vláde, sa určite zlepšil a nie horšil jazykový zákon, vznikla Univerzita v Komárne…

To bolo ešte za čias spoločnej SMK

Dva roky je krátky čas na to. Bola to jedna vláda, ktorá sa hneď rozpadla. Za ten čas ani slovenské strany nič neurobili.

V čase nášho rozhovoru práve opúšťa svoj post splnomocnenec vlády pre národnostné menšiny László A. Nagy.

Áno?

Áno. Kvôli debaklu so zákonom o dvojjazyčných označeniach železničných staníc. Vnímali ste túto problematiku?

Kvôli tomu László Nagy odstúpil?

Vždy hovoríte a píšete o tzv. našich Maďaroch, ktorí dlhé roky držali spolu, boli spoľahliví a držali svoje slovo…

Bez našich Maďarov by na Slovensku neprešla žiadna z tých reforiem a zmien, ktorými sa všetci Slováci chválili.

Áno, no od vtedy sa časy zmenili. Opozícia je v rozklade, takisto sú aj slovenskí Maďari slabší. Čo by sa malo podľa Vás urobiť, aby tzv. zlaté časy sa vrátili?

Museli by opozičné strany, a aj obidve maďarské strany prestať byť detinské, a prestať každý riešiť iba sám seba, svoj prospech a svoj politický zisk. Mne sa zdá, že tu sa za posledné roky úplne rozpadlo vedomie niečoho spoločného.  A to aj na úrovni všetkých ľudí. Na Slovensku každý tu riešime iba samých seba. Svoj život, svoju prácu, svoj úspech, svoju kariéru a úplne málo sme schopní vnímať spoločné. Preto si myslím, že v poslednom čase sa vyrojilo v politike, ale aj inde, veľa narcisov. Ľudí, ktorí seba milujú a dávajú to na obdiv. Na toto zomiera opozícia, že je jedno, že majú iné názory, ale každý z nich vidí len seba, a prípadnú svoju budúcnosť. V tomto prípade budúcnosť so Smerom po budúcich voľbách a absentuje tam videnie, že my spoločne tvoríme lepšie Slovensko, ktoré chceme, aby tu raz bolo. Rovnako aj medzi Mostom a SMK. Obidve zápasia o prežitie na úkor toho druhého. Čo by sa muselo zmeniť je, že museli by ľudia a strany znovu prijať zodpovednosť za celok.

Myslíte, že za tieto vedenia sa to ešte dá?

Nie.

Štefan Hríb – Pracoval od roku 1991 ako komentátor Lidových Novín. V roku 1992 začal v Rádiu Slobodná Európa ako dopisovateľ, neskôr moderátor. Od roku 1997 pracoval v týždenníku Domino Fórum ako redaktor, neskôr šéfredaktor. V roku 2004 založil časopis .týždeň. Moderuje televíznu reláciu Lampa.

So Štefanom Hríbom sa rozprával Zsolt Király

Rozhovor bol autorizovaný.

Fotky: sme.sk. hnonline.sk, sita, tasr, facebook stránka autora

2013. június 4-én a délkelet-ázsiai Mianmarban – régi nevén Burmában – Thein Szein elnök egy kevésbé látványos, de nagyon fontos lépésre szánta el  magát. Az országban újabb politikai foglyokat engedtek szabadon, s hamarosan az összes politikai elítélt amnesztiát kap. Ez újabb lépés a mianmari demokrácia rögös útján, amely a 2010-es katonai junta önfeloszlatása után kezdődött. Kérdés azonban, hogy az új vezetés mennyire gondolja komolyan ezt a folyamatot. Vagy az egész csupán Szein hatalmának megerősödését és a nyugati  hitelek beáramlását szolgálja?

Mai cikkünkben összefoglaljuk a 2010 óta zajló mianmari változásokat, a politikai reformokat és a hirtelen megugró nyugati befektetéseket.

Thein Szein, Mianmar jelenlegi vezetője

A junta irányítása alatt

Ne Win tábornok 1962-ben vette át a hatalmat Burmában, s egyfajta szocialista irányvonalat próbált meg követni. Minden hatalom a katonai vezetés kezében összpontosult. Az ország 1962-1989 között teljesen elszegényedett az erőszakos iparosítástól, a tervgazdaságtól és a kollektivizálódástól, miközben a hadseregnek sem sikerült megerősítenie a hatalmát. Az 1970-es években egymást érték a felkelések és a lázadások. 1989-re végül megbukott a szocializmus, de a junta megmaradt. Létrejött az Állami Béke és Fejlődés Tanácsa, amely statáriumot hirdetett (mely évtizedekig fenn is maradt).

Az ország nevét Burmáról Mianmari Unióra változtatták ( sok helyen még a hivatalos körök is Burmának hívják az államot, többek közt az USA-ban.) Ebben az időszakban számos ellenzékit és politikai foglyot kivégeztek, a lakosságot teljesen elszigetelték a külföldi hírektől. Mianmar igyekezett kimaradni a világpolitikai eseményekből, izolációs politikát folytatott, miközben a pekingi vezetés erősen beleszólt az ország belpolitikájába.

A burmai katonai junta a XXI. század elején.

A junta bukása 2007. augusztus 15-én vette kezdetét. A  kormány megszüntette az üzemanyag ártámogatását, ennekkövetkeztében annak ára a korábbi kétszeresére emelkedett. A kezdeti megmozdulásokat, amelyhez a szerzetesek is csatlakoztak, a hadsereg és a rendőrség durván leverte – érdekes párhuzam most Törökországgal. A sáfrány forradalom következtében a  junta hatalma megrendült, de  nem omlott össze.  A 2008-as Nargis hurrikán és a növekvő szegénység azonban végezetül arra késztette a katonai vezetést, hogy 2010-re választásokat írjon ki. Azt a hadsereg által támogatott Szövetségi Szolidaritás és Fejlődés Pártja (későbbiekben USDP) nyerte meg, nyugati megfigyelők szerint csalással. 

A 2007-es sáfrány forradalom, amelyben buddhista szerzetesek is részt vettek.

Lassú víz…

Thein Szein 2010 óta óvatos politikai reformokba kezdett. A választásokat követően azonnal szabadon engedte  Aung Szan Szú Kji ellenzéki politikusnőt. A béke Nobel-díjas asszony nagy népszerűségnek örvend az országban, ő a Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) vezetője. 2011 óta folyamatos tárgyalásban van a kormánnyal az együttműködésről és a következő választásokról. A kormány a politikai foglyok elengedésével kapcsolatban is Aung Szan Szú Kjivel folytatott megbeszéléseket. A választások óta egyébként 6 359 fogolyt engedtek szabadon, több hullámban.

Aung Szan Szú Kji, Nobel-díjas ellenzéki politikus

Mianmarban a legnagyobb változás a cenzúra területén következett be. A világ egyik legerősebben kontrollált és korlátolt médiájával rendelkező országában ugyanis már elérhető az internet, nyugati mobilhálózatok épülnek ki – bár állítólag még mindig 250-300 euróba kerül egy SIM kártya -, miközben a kormánypárti sajtó is egyre mérsékeltebb hangnemet üt meg. Engedélyezik a külföldi újságírók beutazását, ugyanakkor ellenőrzik a cikkeiket. Jelentős előrelépések történtek a gyülekezési jog területén is.A dolgozóknak lehetőségük van szakszervezet létrehozására és sztrájkra is. Nagy előrelépés volt ebben a folyamatban, amikor Hillary Clinton, később pedig Barack Obama idelátogatott. 2012. november 20-án ő volt az első amerikai elnök, aki Mianmarba érkezett.

Barack Obama, az első amerikai elnök Mianmarban.

A Coca-Cola visszatérése

Mianmar számára a politikai nyitás azonban az első lépés volt a nyugati gazdasági befektetések és a kölcsönök felé. Az országban hatalmas a szegénység, az infrastruktúra elmaradottsága és az áramszolgáltatás hiánya. Az ország több mint 11 milliárd dollárral tartozik a Világbanknak, az Ázsiai Fejlesztési Banknak, az EU-nak és Japánnak.  A korábban kitiltott vállalatok is megjelenhettek ismét a burmai piacokon: a Toshiba, Panasonic, Yamaha stb. Az ország inflációja is hatalmas – 2005 és 2010 között 30%-os volt.

Kövesd a Körképet a Facebookon is!

Az Egyesült Államok is érdeklődni kezdett a burmai nyitás iránt. Obama legelőször  Derek Mitchellt nevezte ki nagykövetnek, s ezzel együtt az ország elleni embargókon is enyhítettek. 500 000 dollár értékű gyorssegélyt adtak az országnak, s megjelentek az amerikai cégek is: a Coca-Cola például 60 év után tért vissza az országba. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság (EB) elnöke Thein Szein  elnökkel folytatott tárgyalását követően bejelentette, hogy az Európai Unió új, 78 millió eurós fejlesztési segélyt nyújt Mianmarnak. Feloldottak továbbá mindenféle korlátozást és szankciót az országgal szemben, leszámítva a fegyverkereskedelmet.

60 év után ismét kapható a Coca-Cola. Ez lett a mianmari nyitás egyik legkézenfekvőbb szimbóluma

Kihívások sokasága

Habár Thein Szein már elkötelezte magát a mianmari rendszer megváltoztatása mellett, ez nem nyerte el mindenki tetszését. Az  USDP-nek további külső és belső kihívásokkal is szembe kell néznie a jövőben. Nem feledkezhetünk meg Kínáról, mely számára rendkívül aggasztó Mianmar Nyugat felé fordulása. A kínai vezetés a hidegháború során és után is a saját befolyási övezetének tartotta az országot. Pekinget aggasztja a lehetőség, hogy az amerikai-burmai kapcsolat mélyülésével amerikai bázisok jöhetnek létre és egységek állomáshatnak majd Kína dél-nyugati szomszédságában.Különösen most, amikor úgy tűnik, mintha az Egyesült Államok igyekezne “körbezárni” Kínát, legalábbis a legújabb kínai Fehér könyv szerint.

A stratégiai okokon kívül Mianmar kiesésével Peking gazdasági érdekei is sérülnének. Az Irrawaddy folyón épülő kínai kezdeményezésű Myitsone-gát építését felfüggesztették. A 3,6 millió dolláros kínai támogatással épülő vízi erőmű lett volna a második a tervezett nyolcból. A burmai katonai junta ezenkívül 2,4 milliárd dolláros államadósságot is felhalmozott Pekinggel szemben. Lényeges dolog még, hogy 2010-ben “leleplezték” a mianmari atomprogramot, amelyhez Észak-Korea is hozzájárult, Kínán keresztül technikát, SCUD rakétákat és atomtudósokat küldve az országba.

A félbehagyott Myitsone-gát az Irrawaddy folyón.

Thein Szeinnek nemcsak Peking miatt kell aggódnia. Mianmarban a durva katonai diktatúra miatt megerősödtek a különböző etnikumok függetlenségi törekvései is. A lakosság 68%-ka burmai, a többi más-más népcsoport. Az USDP-nek a legtöbb etnikummal már sikerült megegyeznie, csupán a kacsinokkal akadt némi probléma. A Mianmar északi részén élő kacsinok már 1961 óta harcoltak a katonai diktatúra ellen. A Kacsin Függetlenségi Hadsereg (KIA) 2011-ben – 17 év fegyverszünet után – újra támadást indított a kormány ellen. 2012-ig véres harcok zajlottak a burmai-kínai határ mentén, majd Laiza város elfoglalása után – pekingi közvetítéssel – elkezdődtek a béketárgyalások. 2013. február 6-án a két fél fegyverszüneti megállapodást kötött, valamint egy közös ellenőrző-megfigyelő rendszert állítottak fel. Viszont a tartós béke egyenlőre még kérdéses az országban, mivel a KIA nem mondott le Kacsin függetlenségéről.

A Kachim Felszabadító Hadsereg (KIA) katonái. Az utóbbi időben a KIA már gyermekkatonákat is besoroz.

Mianmarnak a kulturális-vallási ellentétekkel is szembe kell néznie. Bár az összakosságnál a buddhisták aránya 89%, mégis komoly problémájuk van a 4%-os – Bangladesből érkezett – muszlim kisebbséggel, akiket rohingyának neveznek. Gyakoriak az összecsapások a két felekezet között. 2012-ben az arakáni szövetségi államban 125 000 muszlimot űztek el otthonaikból. 2013 április végén Meithilában buddhisták gyújtogattak a város muzulmán negyedében 43 ember halálát okozva. Csak a katonáknak köszönhetően sikerült rendet teremteniük a százezres városban.

Meithila, miután felgyújtották a muszlim negyedet. A rohingyák elleni támadások gyakoriak az országban.

Demokratikus diktatúra vagy diktatórikus demokrácia?

Mianmar történetében nem ez az első eset, amikor úgy tűnik, hogy az ország a demokrácia felé halad. A XXI. század elején volt egy rövid időszak, amikor szintén reformokat vezettetek be, de később egy még keményebb katonai junta került hatalomra. Sokan attól tartanak, hogy most is hasonló fog történni: szerintük az egész demokratizálódás csupán szemfényvesztés, melynek valódi célja a nyugati tőke megszerzése.

Az mindenesetre kétségtelen, hogy Thein Szein és az USDP eddig soha nem látott reformokkal igyekszik megnyerni magának nemcsak az ellenzéket, hanem a világ közvéleményét is. Olyan területeken  – cenzúra, amnesztia, ellenzékkel való egyeztetés – történtek jelentős előrelépések, amelyeket pár éve még mindenki lehetetlennek tartott az országban. A változás egyik legfőbb bizonyítéka, hogy 2014-ben Mianmar foglalja majd el a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) elnöki posztját.

Harciasabb panda? Az új kínai Fehér könyv

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is!

A hónap kommentára rovatunkban ezúttal Peter Schutz jegyzetét közöljük A. Nagy László lemondásáról, valamint Bugár és a Smer együttműködéséről a kormánybiztosi poszt kapcsán. Az írás eredetileg a 24/2013 sz. .Týždeň hetilapban jelent meg június 10-én.

A kormánybiztos vége

A. Nagy László lemondása a kisebbségi kormánybiztosi posztról, a Most-Híd helyes és egyetlen lehetséges döntése volt.

Még akkor is, ha az is igaz, hogy a vasúti kétnyelvűség ügyében, amely az elnökség felszólítása után A. Nagy lemondásába torkollott, a Most-Hídnak is van  bőven vaj a fején.

Kövesd a Körképet a Facebookon is!

A vasúti megállók kétnyelvű megnevezésének elutasítása ugyanis úgy jött, mint egy magasztosabb elv hívószava: Ragaszkodni ahhoz az ajándék poszthoz, melyet egy olyan kormány adott, amely az alapvető botrányokban – főügyész, a titkosszolgálatok szétlopása –az alkotmányosság határait is túllépte, egy olyan párt önmeghatározásával kerülne alapvető ellentmondásba, mely azt állítja magáról, hogy ellenzéki. Röviden, nagyon hiteltelen egy olyan játékot folytatni, hogy a saját testünkkel védelmezzük a demokráciát a Smerrel szemben, és egyidejűleg – mintha mi sem történne – együtt nemzetiségi politizálunk velük. Ilyet nem lehet.

Mi a hónap kommentára?

A hónap kommentára a Körkép sorozata. Rendszeresen, minden hónapban egy általunk legjobbnak, legérdekesebbnek tartott  kommentárt közlünk a szlovák sajtóból magyar fordításban. A sorozat eddigi részei: október, november, december, január, február, március, április, május.

A Híd a kétnyelvűségről szóló vitával akaratlanul is visszakapta az ellenzéki identitását. A vaj azért van Bugár fején, mert Fico nem beszélt félre teljesen akkor, amikor megjegyezte, hogy az adott törvénymódosítást nyugodtan megtehették volna a Radičová kormány ideje alatt. A Smer Szlovákiában sok minden rosszért felelős, de azért semmiképp sem, hogy a korábbi négyes koalíció annyit civakodott, hogy azokat a törvényeket sem tudta megszavazni, amelyekről de facto már megegyeztek.

A Híd állítja, hogy a Smer felrúgta a kisebbségi status qout, melynek tiszteletben tartására kötelezte magát. Hát igen, egészen érdekes elméleti vita lehetne arról, vajon valóban sérült-e az egyensúly azzal, hogy elutasítottak egy végrehajtási függeléket egy olyan törvényhez, melyhez maga a Most-Híd sem nyúlt akkor, amikor kormányon volt. Ez azonban nem fontos. Status vagy nem status, a lényeg egész máshol van: ha valaki a vegyes területeken való együttélést komolyan gondolja, nincs oka arra, hogy gátolja azt a módosítást, amely a szlovákoktól nem vesz el semmit,  a kisebbségek komfortérzetét viszont növeli. Hogy ők is itthon érezzék itt magukat.

Lényegében tehát mindegy, hogy Fico megsértette-e a status quot vagy nem. Az a lényeg, hogy újra meggyőződhettünk arról, hogy egyetlen kisebbségi politikát ismer: azt, amit a túrócszentmártoni kinyilatkoztatásában nyilvánított ki. „A szlovákiai kisebbségektől csak követelőzést látni, de semmilyen elkötelezettséget az állammal szemben.“ A. Nagy kormánybiztost Bugár nyugodt szívvel már ezután a kijelentés után is visszahívhatta volna.

Karikatúra: .týždeň (Natália Ložeková) natalialozekova.sk

Bugár elsődleges bűne az volt, hogy elfogadta a Fico által felkínált kisebbségi kormánybiztosi pozíciót. Elvégre a kormány az kormány, az ellenzék pedig ellenzék. Cserébe a támogatások feletti ellenőrzésért, melyet kapott, a Híd „fedezéket“ nyújtott a Smernek, hogy az eljátszhassa, mennyire civilizált nemzetiségi politikát folytat. Ez a biznisz politikailag egyedül Ficonak érte meg. Ennek tudatában kellett lennie Bugárnak is, már egy évvel ezelőtt. A szándék, hogy a Smerrel való kollaborálásért majd valamilyen figyelmességgel jutalmazzák a magyar kisebbség számára, és ezzel az MKP-val való párharcban majd a magyar választónak megmutathassák taktikájuk megalapozottságát, naiv volt. És pont fordítva sült el, mint ahogy azt Bugár gondolta.

Peter Schutz

Fordítás: Körkép

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is!

A sorozat 1. része itt olvasható.

Az Alföldi arculat

Alföldi nem érkezett fehérlovon a Nemzeti igazgatói székébe. Kinevezését megelőzte néhány kudarc. A szakma meglehetősen ellentmondásosan kezelte a rendezéseket, néhány kiugró siker után (1998- A velencei kalmár, ahol elnyerte a Színikritikusok Díját) mindenképpen a divatos rendezők közé sorolták. Kétszer pályázta meg az Új Színházat, mindkét alkalommal sikertelenül. A Bárka élére úgy került, hogy a társulat maga kereste meg, s kérte fel a direktori poszt betöltésére.  Alföldi megszolgálta a bizalmat, alig másfél év múlva Nemzetire váltotta a Bárkát. (De hát az vesse rá az első követ, aki ilyen lehetőségre nemet tud mondani.)

Kövesd a Körképet a Facebookon is!

A Nemzeti Színház igazgatói pályázatára 2008-ban négy érvényes pályamunka érkezett. A Bárka Színház igazgatója, Alföldi Róbert mellett Balikó Tamás, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója, Hudi László rendező, az Alternatív Színházak Szövetségének elnöke és Szűcs Miklós, a Budapesti Kamaraszínház igazgatója is pályázott. A bírálóbizottság munkáját nehezítette, hogy két pályázó anyagát a testület hiányosan kapta meg. Balikó Tamás pályázatából hét oldal hiányzott… Mindenki elnézést kért, s állítólag ez a néhány oldal nem befolyásolta a bírálóbizottság döntését.

2008. július 1-én vette át Alföldi a színházat és jócskán megnyirbálta az egyébként Jordán alatt jelentősen felduzzasztott társulatot. Csak néhány név, akiknek távozniuk kellett: Csankó Zoltán, Papp Zoltán, Major Melinda, Pásztor Edina, Schmied Zoltán, Trokán Péter , Ujlaky László, Bognár Anna, Bródy Norbert, Horváth Ákos, Koleszár Bazil Péter, Orosz Róbert,  Vida Péter…

Alföldi Róbert. Kép: szolnokinaplo.hu

Alföldi beiktatása után semmilyen formában nem kérdőjelezte meg a sokat kárhozatott színházépületet, s ezzel túllépett egy sehova nem vezető vitán. Nála a tartalmi, gondolati, ideológiai kérdések váltottak ki kisebb nagyobb botrányokat.

 Fontos előrelépés, hogy a Nemzetinek sikerült a közönséggel való kommunikáció terén megújulnia. Egyrészt olyan reklámfelületeket találtak, melyeket korábban egyetlen színház sem talált meg, s használt ki, másrészt pedig a publikummal való kapcsolat interaktívvá vált (közönségtalálkozók, nyílt napok, „beleszólási lehetőség“ – nyilván csak a látszat szintjén). Alföldi a  „véleményformálás jogával“ sikeresen megvette a nézők bizalmát is, melyet később az igazgatóváltás körüli botrányokban ügyesen ki is aknázott a színház vezetősége.

Amíg a Jordán Tamás által vezetett színház a megtalált arany középúton kívánt haladni, s egyfajta „színházi gyűjtőedényként“ szolgált, addig Alföldi színházi ars poeticája szélsőségesebb irányt célzott meg. Az általa meghívott rendezők : Kovalik Balázs, Zsótér Sándor, Balázs Zoltán, Mundruczó Kornél, Szász János – szakítanak a magyar polgári színházi hagyománnyal és egy európai (pontosabban német színházi alapokra épülő) színházi trend jegyében állítanak színpadra előadásokat.

Az egyik oldalon, az új színházszemlélet legalizálása – alternatívból kőszínházivá való előrelépése, jótékonyan hatott a megújulást kereső színházi világra. A baj mindig ott kezdődik, amikor, egy-egy ilyen „izmus“ a kizárólagosságra tör, s  amásféle szemléletmódokat már alsóbbrendű, szánalmas ideológiákként kezeli.

Vidnyánszky világa

Vidnyánszky Attia. Kép: magyarhirlap.hu

Vidnyánszky Attila nagyobb színházrendezői és színházvezetői múltra tekint vissza, mint Alföldi. A debreceni Csokonai Színház igazgatója és művészeti vezetője, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház (2008. december 4-étől Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház) alapító igazgatója és művészeti vezetője, számos magyarországi és nemzetközi színházi elismerés kitüntetettje. Viszont sosem volt „divatos“ rendező – neve a nemzetközi színházi világban jelent valamit, magyarországi berkekben csak egy éve lett „botrányhős“. Valószínűleg nem is tartotta fontosnak, hiszen személyisége és művészete egy egész másféle, konzervatív világnézetet tükröz. Vidnyánszky színháza sem az utcai történésekre épít – nem az utca embere által érzékelt valóságot veszi górcső alá, hanem szélesebb értelemben vizsgálja a világot. Előadásainak fontos eleme a látvány és a zene, a mozgás

Alföldi vs. Vidnyánszky

Ha összevetjük Alföldi Róbert és Vidnyánszky Attila színházi ars poeticáját sok különbséget találunk. Alföldi láthatóan közelebb akarja hozni a színházat az átlagemberhez, ezért törekszik egyfajta bálványrombolásra. A nagy klasszikus történet aktualizálásra, a botránytémák beépítésére.

Vidnyánszky viszont egy elemelt, költői színház megteremtésére törekszik – melyben a néző is elrugaszkodhat a mindennapok szörnyűségeitől, botrányaitól.

Balog: a Nemzeti sikere a jelenlegi kultúrpolitika eredménye. Kép: hircsarda.blog.hu

Különböző irányok, különböző művészi törekvések . Véleményt formálni természetesen lehet, a néző eldöntheti  melyik felfogás szimpatikus számára. Ugyanakkor társadalmilag veszélyes helyzet – ha egyértelműen dobozolni, címkézni akarjuk ezeket a nézeteket.

Hiszen ez a két világról és művészetről alkotott – látszatra egymásnak szélsőségesen ellentmondó nézet igazából megfér egymás mellett. A baj, ahogy említettem a kizárólagossággal kezdődik. Amikor abszolút értékeket keresünk, holott a művészet lényege az árnyalatok gazdagságában van.

Más kérdés persze, hogy vajon a politika elviseli-e a művészet által megteremtett árnyaltságot? Nyilván nem, hiszen másfajta elvek és rendszer mentén épül fel. S mi történik vajon akkor, amikor két nagy kvalitású művészember egyszer csak politikai helyzetben találja magát? Kénytelenek unormizáltan megfelelni az adott rendszernek, ideológiának. Ez a megfeleléskényszer pedig furcsa helyzeteket szül.

Alföldi például kiadta a színházat a román nemzeti ünnepen, hogy Erdély Romániához való visszacsatolását méltó módon ünnepelhessék meg a román testvérek… Vidnyánszky viszont szó nélkül hagyta, pontosabban mondva megkésve reagálta le Kerényi Imre minősíthetetlen, általánosító rágalmait.

Alföldi és Vidnyánszky: Két férfi egy pályán. Kép: nol.hu

Ez csak két kiragadott aprócska példa, nyilván Vidnyánszkyt s Alföldit is terhelik nagyobb bűnök is. Nem szándékom összevetni, hogy melyikük hibázott nagyobbat, melyikük mennyire sáros, hol s hogyan lett eszközzé s bábbá, s főleg nem, hogy kit milyen szándék vezérelt.

Tény azonban, hogy a Nemzeti Színház igazgatójának kinevezése mindig is a politika jogköre volt, tehát fogcsikorgatva ordítozni, hogy politikai hátszéllel történt változás – felesleges. Alföldi éppolyan politikai döntés alapján került oda, mint a korábbi igazgatók. (Csakhogy azon a politika térfélen jobban „falaz“ a szakma, ezért kevésbé feltűnő egy-egy ilyen helyzet.)

Egy-egy újonnan megválasztott igazgató természetes módon a saját csapatával szeretne dolgozni. Ebben sincs semmi kivetnivaló. Ez a költözés időszaka színházban, s politikában egyaránt.

Vidnyánszky bűne

Akkor viszont mégis mi a bűne Vidnyánszky Attilának, ilyen szakmai mutatók mellett miért folyik lassan egy éve ellene a boszorkányüldözés?

Kép: hvg.hu

Az Új Színház ügye – ahol véleményem szerint sokkal égbekiáltóbb szakmai és emberi tévedések történtek, piaci csetepaté volt ahhoz képest, ami a Nemzeti körül zajlik. ( S akkor még nem is ejtettünk szót arról, hogy amikor Székely Gábort alázták meg hasonló módon, mint Márta Istvánt az Új Színház tavalyi pályáztatásánál, senki nem kiáltott sem égre, sem máshova… Ja, mert épp Márta volt az ügyeletes befutó, pedig Székely Gábor szakmai tekintélyét nem lehet egy lapon említeni Márta Pistáéval… Na de ez egy másik történet… )

Hogy mi a bűne? A kérdés természetesen költői és nem mernék vádaskodó és újabb vitákat kiváltó válaszokat megfogalmazni, bár néhány apróságot azért mégiscsak érdemes megvillantania a bűnlajstromból:

Vidnyánszky Attila szeretné szakrális hellyé tenni a nemzetit, Istenről és nemzetről beszél, és úgy öltözik, mint egy csikós.

Vidnyánszky Attila legfőbb bűne talán épp az, ami a sorsa – a sehova nem tartozás átka és kegyelme. László Zsolt, akit egyébként egy kiváló színésznek tartok, s az évad végéig még a Nemzeti Színház társulatának tagja, majd természetesen elszerződik a színházból egy videóinterjúban kétségbeesésének hangot adva felvetette, hogy Vidnyánszky nem tudja, miről szól az élet Budapesten, s más ez, mint határon túl (de még mennyire más!), s talán mindenkinek jobb lenne, ha hazamenne…

Mindenkinek jobb lenne? Haza? Hova is?

Vidnyánszky Attila. Kép: magyarhirlap.hu

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is!

További ajánlott írások:

1. Nemzeti saga

Nagyon nehéz, szinte lehetetlen megfelelően reagálnia egy csúcspolitikusnak katasztrófahelyzetben. Ha otthon marad vagy későn reagál, baj. Ha az események élére áll, mesterkéltnek, rutinszerűnek titulálhatják (Orbán.) Ha ellenzékiként kimegy lapátolni, a kormányoldali sajtó stopperórával méri (Gyurcsány), vagy pofátlansággal vádolják, mert pártlogós dzsekiben teszi (Bajnai). Esetleg elhallgatják, hogy kint izzadt és dolgozott. Képriport a magyarországi és szlovákiai árvízhelyzetről. Politikusok a gáton.

Orbán Viktor:

Terepszemlén

Katasztrófavédelem

Komárom

xdgadsfgh

Orbán: “Szusszanásnyi idő a Rómain, de a védekezés nem állhat le.”

Gyurcsány Ferenc:

Gyurcsány képaláírása: “Tegnap este még kimentünk Vácra homokzsákokat tölteni. Valamikor tíz óra körül megjelent az újnáci Budaházy vagy egy tucat támogatójával. Volt egy kis odamondogatás és visszaszólás, némi harciasság is, de végül mindenki lapátolta a homokot. Mert annak nincs pártállása…”

Bajnai Gordon:

Bajnai: “Ma lerövidítettük a választókerületi elnökökkel való találkozónkat, hogy délután mindenki siethessen a gátakra, segíteni.”

Bajnai: “Most mindenkire szükség van. Mi így segítettünk.
Ha teheted, segíts Te is”

Bajnai és a pártlogós dzseki

Rogán Antal:

“Akinek jól áll az árvíz” – Rogán Antal

Berényi József:

Zsákolás Komáromban

“Összefogás az árvíz ellen”

Országos elnökségi ülés helyett zsákolás

Robert Fico:

Robert Fico terepszemlén Dévényben

Fico és Glváč védelmi miniszter a levegőből is felmérte az elárasztott területeket

“az ország felkészült”

Robert Kaliňák:

Kaliňák érkezik

Kaliňák belügyminiszter Komáromban személyesen irányította a munkálatokat

Végezetül néhány felvétel a Dunráról Pozsonyban és Budapesten.

Budapest:

Fotó: Ujvári Sándor, MTI

Kép: Varga Csabi, fb

Kép: Pápai Márton

Juhász R. József performanszművész zakóban, esernyővel és táskával a kezében csütörtökön az áradó Dunában a Margit híd közelében. Kép: fb

Pozsony:

Az éjjeli Duna kedden, a rendkívüli állapot kihirdetése után. A vízállás ekkor 9 méter volt. Kép: SITA

Katasztrófaturizmus. Korzózó pozsonyiak a Szlovák Nemzeti Felkelés hídján. Hasonló helyzet volt az Öreg Hídon is, melyet emiatt le is kellett zárni. Kép: SITA/Jozef Jakubčo

A legnagyobb érdeklődést talán az árvízhelyzetet szemléltető légi felvételek váltották ki. Kép: SITA

A 2013-as árvíz évszázados rekordokat döntött meg Szlovákiában és Magyarországon is. Komoly károkat és összefogást igen, emberáldozatokat szerencsére nem követelt.

U.I. várjuk az esetleges további csúcspolitikusi felvételeket is.

A képek további forrásai: facebook és 444.hu

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is!

Tizedik alkalommal rendezték meg Pozsonyban az Inchebában a Pozsonyi Gyűjtőnapokat. Az eseményről tavaly írtunk, hogy miért érdekes és jó, idén pedig fotóztunk is. Figyelem! A következő képek túlzott nosztalgikus hangulatot idézhetnek elő!

A gyűjtők érdekes “állatfaj”. Képesek több órán keresztül kitartóan túrni, nézegetni, böngészni, alkudozni:

…amire lehetőségük is volt, ugyanis hegyekben álltak a bélyegek:

és halmokban a pénzérmék:

Persze a a papírpénzből sem volt hiány. A legértékesebb természetesen azok, amelyek forgalomba sem kerültek. Sőt, szét sem vagdosták őket:

Azok a boldog szép napok… Az ezer korona valahogy sokkal többnek tűnt, mint a 33,33 euró

Képeslapvadászok akcióban:

A fenti kép igazi ritkaság számba megy, hiszen a kiállításon az átlagéletkor 50+ volt, és bizony a nemek is erősen aránytalanul képviseltették magukat (80 – 20 a férfiak javára).

A laikusoknak is megpróbáltak a szervezők kedveskedni. Ingyen felbecsültethették a rokonoktól kacatként ránkhagyott bélyegalbumokat, régi pénzeket, illetve egy kiállítás is bemutatta a legértékesebb bélyegek, bélyegsorozatokat, melyekből egy-egy példányről van csak tudomása a gyűjtővilágnak. Ha ilyet találsz a nagymama padlásán, még véletlenül se dobd ki!

Forgalomba nem került (pecsét nélküli) K 2-es típusú lila, Masarykot ábrázoló bélyeg. Ez az egyetlen ismert példány belőle.

Háromszög alakú bélyegek 1919-ből. A figyelmes megfigyelő láthatja miért is ilyen különleges: a Monarchia bélyegjére a Pošta Československá feliratot pecsételték – vagyis abból a rövid időszakból származik, mikor Csehszlovákiát már kikiáltották függetlennek, de saját bélyeget még nem volt idejük nyomtatni. Összesen három darab ismert ebből a hármas bélyegívből, Roppant értékes.

Nem feletkezhetünk meg a háborús relikviákról, kitüntetésekről sem, ezeknek is nagyon komoly piacuk van:

És amivel mi hazatértünk:

Aki netalán kedvet kapott volna, jó ha felírja a naptárába, szeptember 5-től 7-ig keül sor Prágában, a Letňany-n a Sběratel kiállításra, ami az egyik legkomolyabb gyűjtőknek szánt kiállítás a környékünkön.  Egészen Nagy-Britanníából, Hollandiából, Litvániából is érkeznek kiállítók, a legjobb alkalom, hogy igazán különleges darabokat szerezzünk be, akár telefonkártyákat, akár bélyegeket, akár képeslapokat gyűjtünk. A hölgyeknek a belépés tradicionálisan ingyenes.

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is!

Fotók: Körkép.sk

Ajánlott írások:

Kisasszony, megmutathatom a bélyeggyűjteményem?

Egy év után újra megtöri a Balaton-parti kisváros, Zamárdi csendjét a Balaton Sound néven elhíresült elektronikus zenei fesztivál, amely idén július 11. és 14. között kerül megrendezésre.

A Balaton Sound évről évre teltházas, zsúfolásig telíti a füves partot. A szórakozni vágyók már hónapokkal korábban számolják vissza a napokat, készülve az év legnagyobb bulijára. S teszik ezt teljesen jogosan, hiszen 2013-ban a Festival Awards Europe versenyén a legnagyobb elismerést is bezsebelte, így a  közepes méretű fesztiválok között a Balaton Sound lett Európa legjobbja.

A Sziget menedzsmentje minden alkalommal elkápráztat, hozva a megszokott színvonalat, amit egy-két újdonsággal is megspékel. Jelentős változást hozott az is, hogy idén a rendezvény fő támogatója a MasterCard, ami a fesztivál logóján is visszaköszön.

Ezúttal sem lesz könnyű fokozni a fokozhatatlant. Kíváncsian várjuk, hogy a strandfoci, aerobik, vidámparkot idéző mulatságok mellett idén milyen szabadidős programokkal rukkolnak elő, hogy elviselhetőbbé váljanak a másnapok a tikkasztó hőségben. Gerendai Károlyék immár hetedik alkalommal csillapítják az elektro fanok étvágyát, felvonultatva a hazai és külföldi zenei világ szemfényeit.

Kövesd a Körképet a Facebookon is!

Elnézve a négy napos line-upot, nincs olyan hedonista teremtmény, aki ne találna kedvére való zenei stílust a gazdag kínálatból. Van itt minden, mi fülnek ingere, kezdve a laza, lötyögős chillouttól a legkeményebb drum and bassig, megfűszerezve magyarországi klasszikus rapbandával.

Vágjunk is bele a közepébe, szemezgessünk egy kicsit az előadók között. (A teljes programot itt tekintheted meg.)

Mindjárt az első napon, csütörtökön, bedübörög a már visszajárónak számító Avici. A svéd fenegyerek már szemtelenül fiatalon előkelő helyet vívott ki magának a rongyosra játszott Level c. elektro house parti himnusszal. Aviciról tudni kell, hogy ő volt az első DJ, aki két egymást követő alkalommal teltházas bulit produkált a new york-i Radio City Music Hallban, melyekre kevesebb, mint egy perc alatt kapkodták el a jegyeket. Ezzel történelmet írt az elektronikus zene világában.

A tanári diplomát szerzett és a nemzetközi DJ ranglisták élén járó hazai lemezlovas, Andro is tiszteletét teszi a színpadon a progressive és minimal stílusok jegyében.

A Soundon a hip-hop világ legbefolyásosabb csapata, a Wu- Tang Clan is előrukkol teljes terjedelmében (kivéve ODB-t), akik 20 éves fennállásuk tiszteletére készülő új albumukból is megcsillogtatnak egypár ütemet. Szókimondó és kendőzetlenül őszinte szövegeik hallatán most a Balaton Sound közönségét is megbotránkoztatják.

Nézzük, mi vár ránk a második és a harmadik napon! Idén újra ellátogat hozzánk a sokoldalúan tehetséges holland DJ és producer, Afrojack. A zenész 16 évesen robbant be a köztudatba, és azóta olyan világhírű előadókkal dolgozott együtt, mint Beyoncé, a Black Eyed Peas, Pitbull és még sorolhatnám. Az ő nevéhez fűződik néhány partisláger is, mint pl. Take Over Control, a Give Me Everything vagy a Can’t Stop Me Now. Tehetségére a világszerte ismert DJ, David Guetta is felfigyelt, aki állandó helyet biztosított neki a Fuck Me I’m Famous nevezetű bulijában, és több tracken is munkálkodtak együtt. Afrojack nem csak zeneileg nyújt minőségi produkciót, hanem látványban is biztosítja az érzékek balzsamozását.

Pár szó erejéig mindenképpen meg kell említenünk a Dada Life duót. A skandináv banda eszeveszettül őrült elektro house-ot nyom, tempójukkal még a legbotfülűbb, legesetlenebb bulizót is táncra bírják. Biztosra vehetjük, hogy ezúttal sem kímélnek meg bennünket a gyilkos eredetiségükbe burkolózó hangzástól. Íme egy kis ízelítő:

A fáradhatatlan, japán ősökkel rendelkező kaliforniai DJ, remixer es producer, Steve Aoki biztosítja a talpalávalót a Balaton Sound utolsó előtti napján.

Ezen a napon többek között fellép még a sokadszor visszatérő legendás brit elektronikus zenei alakulat, a The Prodigy. 20 éve tartó karrierjük során szorgalmasan gazdagították rapartoarjukat, olyan muzsikákkal, mint pl. Breathe, No good vagy a Smack my bitch up. Zamárdiban a nagyszínpadon kapnak helyet, ahol ízelítőt adnak új szerzeményeikből is.

Az 57 éves, latino house császára, Hernan Cattaneo, Argentína legelismertebb elektronikus zenésze is tesz arról, hogy a hangulat a tetőfokára hágjon. A DJ-skedés mellett producerként is tevékenykedő kiadótulajdonos legismertebb munkái: Teleport, Cripses, Satellites, Deeper Layers, Wish You Were Here, Fereek.

A Balaton Sound zárónapja is dobhártya-simogatónak ígérkezik. A Put Your Hands Up 4 Detroit-os Fedde le Grand is a DJ pult mögé áll, és keveri a jól bevált slágereit, valamint legújabb szerzeményeit a közönség legnagyobb örömére.

Többek között a skóciai születésű Calvin Harris is bemutatja, hogyan pörgetik az aprólékosan felépített elektro house szetteket. Calvin neve nem hiába cseng ismerősen, hiszen a Rihannával közösen jegyzett alkotásuk, a We found love Grammy-díjat zsebelt be.

Az utolsó napon a Hyperspace party szervezője és a Deadcode Production alapító tagja, HOT X is gondoskodik arról, hogy felkerüljön a pont az idei balatoni nyárra.

Gazdag programnak nézünk elébe, az nem vitás. A Körkép már türelmetlenül várja, hogy részese lehessen a Balaton Sound által kínált zenei orgazmusnak. Mi garantáltan ott leszünk, és az élményeinkről beszámolunk nektek. Ugye, Te sem hagyod ki?

Lee Tzi

  Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is!

Mottó:

Csapzottan ér haza a skót fiú, és büszkén újságolja a szüleinek: 
– Egész úton hazafelé a busz mögött szaladtam, és így megspóroltam 50 pennyt. Erre az apja rámordul: 
– Bolond vagy te! Ha egy taxi mögött szaladtál volna, akkor 5 fontot is megspórolhattál volna!

Bugár, Solymos és Érsek ugyanígy járt. Egy magyar szempontból vállalhatatlan, rendkívül gyenge törvényjavaslattal buktak el a parlamentben, majd hogy Bugár arculatvesztését ellensúlyozzák, beáldozták A. Nagy László kormánybiztost. Aki hasonló törvényjavaslaton dolgozott a Kormányhivatalban, ennek sorsa azonban lemondásáig nem derült ki.

Kövesd a Körképet a Facebookon is!

Leplezzék tehát bárhogy, valójában  a vegyespárt elnöke mondott csődöt, kiderült ugyanis a spolupráca valós politikai súlya. „Fél év múlva ismét beterjesztjük, de az már egy durvább verzió lesz” – ígéri. Akkor nem lett volna ésszerűbb már most megtenni? Ez már Ficonak is túl átlátszó volt.

A blöff gyanúját igazolja a tervezet parlamenti előterjesztőjének személye is. Érsek Árpád, mint ismert, nem éppen egy boszorkányos tehetségű szónok, nem a Most-Híd Cicerója. Sokkal inkább a párt…. A célnak tehát megfelelt.

Ami viszont nekünk, szlovákiai magyaroknak nem felel meg, az Bugár Béla népszerűségének öncélúsága. Mert mi haszna van a rohamosan fogyó szlovákiai magyarságnak abból, hogy Bélát rendszeresen az ország legnépszerűbb politikusai között mérik?

Egy újabb hasonlattal élve, érdekérvényesítő képessége a magyar közösség szempontjából olyan gyenge, mint Quasimodo hátúszásban

Király Zsolt

 Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is!